A magyar régészet megteremtője | ma7.sk
Bár nem született magyar földön, mégis, a neves tudósok és közéleti személyiségek, mint Toldy Schedel Ferenc, Herman Ottó, Petzval József és Petzval Ottó, valamint Hunfalvy János és Hunfalvy Pál nyomdokain haladva, ő is a magyar ügyek szolgálatába állt. Olyan feladatokat vállalt magára, amelyek a nemzet fejlődését és jólétét szolgálták. Mindezt egy olyan korszakban tette, amikor a bécsi császári udvar Magyarországra csupán gyarmati területként tekintett, s a magyarokat az osztrák gazdasági érdekek kiszolgálóiként kezelte.
A családi ház falai között a német nyelv volt a domináló, de az idősebb Rómer Ferenc hamar ráébredt egy alapvető igazságra: egy soknyelvű városban az ember csak akkor találhat igazán boldogulásra, ha mindenkivel a saját anyanyelvén tud kommunikálni. Ennek szellemében fia a "tót nyelv" elsajátítása érdekében Trencsénbe járta iskoláit, míg a magyar nyelv tanulmányozása céljából Tatán fejezte be a negyedik gimnáziumi osztályt. Hogy mennyire sikerült elsajátítania a szlovák nyelvet, arról nincsenek pontos információink, de a magyar nyelv iránti elköteleződése különösen fontossá vált számára, hiszen mint írta:
A Szent Benedek rend a nemzeti újjászületés időszakában számos kiemelkedő személyiséget adott a magyar kultúra és tudomány területének, iskoláiban pedig a fiatal tehetségeket a hazaszeretet szellemében nevelte. Rómer Flóris, miután letöltötte újonc éveit, a rend győri gimnáziumában folytatta tanulmányait, ahol különösen a bölcselet iránt érdeklődött. Nem kizárt, hogy Győr városában kezdődött meg Rómer Flóris identitásának formálódása, amely mély hatással volt későbbi életére és munkásságára.
Teológushallgatóként kapott kedvet a magyarországi monostorok monográfiájának megírására is, és az egyik nyári szünetben összeállított egy térképet, amely a Magyarország területén fennállt kolostorokat tüntette fel.
A botanikai, zoológiai, mineralógiai és archeológiai tudományágak Magyarországon eddig nem szerepeltek önálló tantárgyként a tantervben, és világszerte is csupán néhány helyen találkozhatunk ezzel a megközelítéssel. Ezért nem meglepő, hogy a papok gyakran foglalkoztak növénytanulmányokkal és történeti kutatásokkal, valamint hogy az orvosok is érdeklődtek a néprajz és geológia iránt.
Rómer 1839 őszén lépett be a győri bencés gimnázium kapuján, ahol a latin és magyar nyelv tanáraként indította el pedagógusi pályafutását. Bár kezdetben nem volt túlzottan lelkes a tanítás iránt, szorgalmasan és tisztelettel végezte feladatát, igyekezett a diákok tudását gyarapítani. Szabadidejében azonban a művészeteknek hódolt: szívesen festett, rajzolgatott, és gyakran merült el a természet csodáiban. E tevékenységek hamarosan felkeltették felettesei figyelmét, és így a filológiai tantárgyak helyett a természettan oktatását bízták rá. Bár ez új kihívásokat hozott számára, hiszen sok új tantárgyra – például a kémiára, csillagászatra és mezőgazdaságra – kellett felkészülnie, Rómer számára ez nem okozott különösebb nehézséget. Ahogyan később önéletrajzában is megfogalmazta:
Hogy mindez így történt, azt jól mutatja, hogy felettesei méltónak találták őt a pozsonyi királyi feltanoda tanári állására. Bár szülővárosában kellett folytatnia pedagógiai pályafutását, nem éppen lelkesedéssel fogadta az áthelyezésről szóló utasítást. Már hozzászokott a győri gimnázium barátságos légköréhez, és nehezen tudta elképzelni, hogy elhagyja azokat a tanítványokat, akik rajongtak érte és nagy szeretettel tekintettek rá.
Nyilván az irigység is közrejátszott ebben a hol lappangó, hol nyíltan is megnyilvánuló ellenszenvben. A pozsonyi lapokban dicsérték a város érdekében tett különböző kezdeményezéseit, például azt, hogy a Duna jobb partján elterülő ligetben (a ligetfalui oldalon) egy fűvészkertet alakított ki (sokáig itt állt Petőfi Sándor szobra), de különösen arra figyeltek fel, hogy a koronázó dóm tornyán elhelyezett aranyozott koronára egy saját tervezésű villámhárítót szerelt fel, amely eredményesen óvta az épületet az elemek háborgásától és még hat évtized múltán is kifogástalan állapotban volt.
A világosi fegyverletételt követően igyekezett biztos helyre menekülni az osztrák hatóságok elől, de még az ország legészakibb részében, Árva megyében sem sikerült megbújnia, miután akadt valaki, aki beárulta őt a hatóságoknál. Pozsonyba szállították és 1849 novemberében bilincsben letöltendő 8 évnyi várfogságra ítélték. Ebből végül öt év lett a Monarchia csehországi részében: Brünnben és Josefstadtban. Rómerben a kimlei plébánián szolgáló József öccse tartotta a lelket, akitől időnként leveleket kapott, de ő maga is igyekezett lelki egyensúlyát megőrizni a börtönben. Az időt olvasással, rajzolással és festéssel, valamint különböző tárgyak fabrikálásával töltötte, közben rabtársait is arra buzdította, hogy próbálják elfoglalni magukat valamilyen tevékenységgel.
1854 áprilisában szabadult, és ezt követően néhány hónapot Pozsonyban töltött, mielőtt 1854. augusztus 4-én megérkezett Pannonhalmára, ahol visszatért a rend közösségébe. A következő három évben különböző arisztokrata családoknál dolgozott nevelőként, majd 1859-től újra a győri gimnáziumban tanította a természetrajzot.
Ekkoriban újra összefutott egykori diáktársával, Ipolyi Arnolddal (1823-1886), aki Zohoron tevékenykedett lelkészként. Ipolyi neve már széles körben ismert volt, hiszen Magyar Mythologia című munkája komoly feltűnést keltett a tudományos közéletben. A két bencés pap között mély barátság alakult ki, és Ipolyi volt az, aki véglegesen a régészet iránti szenvedélyre irányította Rómer Flóris figyelmét.
Valóban, az átmenet nem egyik napról a másikra következett be. A természet iránti szenvedély továbbra is foglalkoztatta, s Győrött megalapította a Honvéd-ligetet, ahol fákat ültetett a vásártérre. Diákjaival újra felfedezte a város körüli természeti csodákat. Eközben a Győri Közlöny lapjain egyre több régészeti témájú írása látott napvilágot, így itt publikálta először a Bakonyról írt leveleit, amelyekben a hegyvidék természeti különlegességeit és történelmi emlékhelyeit vizsgálta. E dolgozatok 1860-ban kötetben is megjelentek A Bakony. Természetrajzi és régészeti vázlat címmel. E kiemelkedő munkájának köszönhetően választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává.
Az 1860-as években a Bakony felfedezése után az ország különböző tájait is bejárta, s közben alapos feljegyzéseket készített, amelyek szerencsére megőrződtek hagyatékában, így ma is jelentős forrást nyújtanak a kutatók számára. Emellett a laikus közönségre is gondolt, és a Vasárnapi Újság hasábjain két sorozatot indított Régészeti levelek címmel (1860, 1863). E periódus alatt egy figyelemre méltó felhívást is közzétett a hetilapban, amelyben arra buzdította a plébánosokat, jegyzőket és falusi tanítókat, hogy készítsenek ceruzaporos papirossal lenyomtatott másolatokat (más néven pacskolatokat) a községeikben található harangok feliratairól. Célja az volt, hogy egy átfogó lajstromot készítsen az ország harangjairól, így megőrizve e kulturális örökséget a jövő generációi számára.
Második győri tanári pályafutása négy esztendeje alatt rendkívül aktívan tevékenykedett, és erejéből még arra is futotta, hogy kisebb írásokat publikáljon a boszorkánypörökről, Győr vármegye nevesebb helyszíneiről és látványosságairól. Emellett felfedezett eddig ismeretlen okmányokat, és megalkotta első átfogó tanulmányát Mátyás király könyvtáráról. Később szinte megszállottként vetette bele magát a Corvinák kutatásába, és fáradhatatlanul keresett nyomokat róluk szerte Európában.
Rómert Flóris 1862-ben vette át a pesti katolikus főgimnázium vezetését, és hét évnyi irányítása alatt az intézmény jelentős fejlődésen ment keresztül, folyamatosan emelve az oktatás színvonalát.
Közéleti tevékenysége révén jelentős szerepet játszott a kulturális élet formálásában. Aktívan részt vett a Magyar Nemzeti Múzeum modernizálásában, valamint tagja lett az állami bizottságnak, amely a műemlékek védelmével foglalkozott. Továbbá, az akadémiai régészeti bizottságban kifejtett munkája során ő vetette fel, hogy indítsanak egy új folyóiratot, amely az Archeológiai Értesítő nevet viseli. Ennek a folyóiratnak az első kiadása 1868-ban látott napvilágot.
Már 1866-ban megjelent Őskori műrégészet című műve, amely a korábbi előadásainak anyagára épült. Ezeket először óraadó tanárként, majd 1868-tól kezdve már rendes egyetemi tanárként adta elő.
1867-ben Rómer rendezte be és őrizte a párizsi világkiállításon a magyar múzeumokban található legértékesebb kincseket bemutató részleget, és szakszerű tájékoztatásokat is adott a látogatóknak.
Az 1868-ban megalapított Magyar Történelmi Társulatnak is lelkes tagja lett és ő fogott bele az óbudai téglavető területén talált római sírok módszeres feltárásába, és szekérszám szállíttatta a Nemzeti Múzeumba a különböző feliratokat tartalmazó kőlapokat és egyéb leleteket. Gondja volt azonban a vidéki gyűjtemények és múzeumok fejlesztésére is. Ő kezdeményezte Kassán a Felsőmagyarországi Múzeum megalapítását.
Rómer egyik legnagyobb szenvedélye a Corvinák nyomozása és összegyűjtése volt. Ennek érdekében bejárta az egész kontinens széles-e világát, és kitartó munkájának eredményeként 1876-ra már 97 Corvina tartózkodási helye vált nyilvánossá.
Eközben több jelentős alkotást is publikált: 1873-ban látta napvilágot A régi Pest című műve, míg 1874-ben a Régi falképek Magyarországon című könyvével bővítette a hazai irodalmat. Érdekesség, hogy akadémiai székfoglalóját a magyarországi öltözködés témájának szentelte.
A kongresszusra 1876 szeptemberében került sor, amely mérföldkő volt a tudományos életben. Alig egy év elteltével Rómer szerkesztésében napvilágot látott a kongresszus eseményeit és előadásait összegző francia nyelvű kiadvány első kötete. A második kötet pedig Rómer egy évtizedes régészeti munkásságát mutatta be részletesen. Ezzel a kiadvánnyal szinte véglegesen lezárult Rómer tudományos pályafutása, amely jelentős hatással volt a terület fejlődésére.
1877-től egészen 1889. március 18-án bekövetkezett haláláig Nagyváradon élt, ahol kanonoki tisztséget töltött be. E szerepkörében is elkötelezett híve volt a tudás terjesztésének, és aktívan támogatta egy közgyűjtemény létrehozását; ennek eredményeként ő lett a nagyváradi múzeum megalapítója.
Utolsó hónapjai már az egyre súlyosbodó betegség árnyékában teltek. Nagyváradon helyezték örök nyugalomra. A román hatóságok felszámolták a hamvait eredetileg őrző váradolaszi temetőt, ahonnan Tempfli József (1931-2016) megyéspüspök kimentette és a nagyváradi római katolikus székesegyház altemploma kriptájában helyeztette el az urnát.
