A múlt fonalait szövi tovább.
Lenti egyik csendes mellékutcájában egy titokzatos műhely rejtőzik, ahol a múlt és a jelen találkozik. Ahogy belépünk, a levegőben vibráló tempós ritmus fogad bennünket: egy több mint százéves szövőszéken szorgoskodnak a kezek, és máris készül a híres hetési szőttes. A rutinos mozdulatok mögött egy élet munkája és a népi mesterség iránti mély elkötelezettség húzódik meg. A Király Zsiga-díjas népi iparművész, Hácskó Imréné Zsuzsa immár több mint négy évtizede ápolja a hagyományos hetési szőttest, minden egyes darabjában szeretettel és figyelemmel. Munkái nemcsak itthon, hanem a Muravidéken is nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen minden szőttes egy-egy történetet mesél el, a múlt értékeit a jelennel összekapcsolva.
A vászonszövés hetési hagyománya egészen az 1870-es évekig nyúlik vissza. Őseink akkoriban még a teljes folyamatot maguk végezték: a kender és a len vetésétől kezdve a tiloláson, gerebenezésen, fonáson át egészen a szövésig, sőt a kész ruha megvarrása is a két kezüket dicsérte. Az iparosodás előretörésével azonban a kézi szövés lassan háttérbe szorult. A hajdanán megbecsült szövőszékek, a feledés homályába, a pajták falára, a padlások sarkába kerültek. A fordulat az 1950-es évek végén következett be, amikor egy tanító házaspár - Zsuzsa későbbi mentorai, a Virágh házaspár: Béla bácsi és Terike néni - a Hetésbe költözött. Terike néni a helyi asszonyoktól hallott először arról, milyen értékes textilkincseket rejtenek a falusi szekrények. Látva a motívumokban rejlő lehetőséget, férjével együtt újraindították a szövést, alkalmazottakat toborozva.
- 1982 augusztusában léptem be a hetési szövőműhely kapuján, amely már akkor Lentiben tevékenykedett. Korábban a győri Lenszövő gyárban dolgoztam, ahol a gépi szövéssel ismerkedtem meg, de a kézi szövés teljesen új kihívás volt számomra. Ott a gépek végezték a munka nagy részét, itt viszont minden egyes sort saját kezemmel, koncentrálva kellett létrehozni. Az üzem ekkor még a termelőszövetkezet melléküzemágaként működött, egészen 1996-ig. Amikor a tsz-ek megszűntek, a kis üzem is bezárta kapuit. Ekkor határoztam el, hogy beszerzek egy szövőszéket, és otthon folytatom ezt a csodás hagyományt. Azóta is a saját műhelyemben dolgozom, és idén augusztusban ünneplem a 43. évfordulómat, hogy folyamatosan készítem a hetési szőtteseket - meséli Hácskó Imréné Zsuzsa.
Zsuzsának sikerült egy igazi kincsre szert tennie: egy Zalaszombatfáról származó, közel 150 éves szövőszékre, amelyen nap mint nap lelkesen dolgozik. A szövőszék karbantartásában és az alkatrészek pótlásában férje és nagyobbik fia nyújtanak segítséget - mindketten ügyes asztalosok. Az évtizedek során számtalan különleges díszpárna, elegáns függöny és szemet gyönyörködtető asztalterítő született a kezei alatt, mindegyik a jellegzetes hetési minta varázsával.
- A hetési minta arról ismerhető fel, hogy a virágmintát - legyen az rózsa, csillag, gránátalma - kis rombuszalakzatok keretezik, a mintacsíkot pedig "búbocskákkal" zárják le. Én legszívesebben a csillagmintát gránátalmával vagy a rózsát tulipánnal társítom. Előfordult már, hogy elhagytam egy-egy elemet, például a gránátalmát a csillagminta mellől - és egészen új, szép kompozíciók születtek belőle - mondja.
Természetesen a modern kor igényeit is figyelembe veszi, korszerűsített munkáit Mesterremeknek minősítette a zsűri. - A hagyományos motívumkincset, amit feldolgoztam, egy kicsit modern köntösbe kell bújtatni, hogy a mai lakásokba is be lehessen illeszteni, ezért ötvözöm a hetési mintát mondjuk a csíkozással, illetve játékosabb színekkel. Ha az ember hagyományos dolgokat alkot, akkor nehéz belőle kikeveredni, de örülök neki, hogy mertem újítani, hiszen elismerték a munkámat - mondja.
Az anyaghasználatában viszont ragaszkodik a hagyományokhoz: - Régen az emberek saját maguk fonták meg a kender- és lenfonalat, ezért jellemzően az ezekből készült vásznakba szőtték bele a mintákat. A későbbiekben elérhetővé vált a pamutfonal, így átálltak pamutalapra. Ezt a hagyományt én úgy ápolom, hogy semmilyen műszálas fonalat nem használok, csak kendert, pamutot és lent. Az anyagok beszerzése a textilgyárak megszűntével nagyon nehézzé vált, csak külföldön gyártják már őket, például Angliában, Lengyelországban és Indiában.
Zsuzsa alkotásai világszerte elismertek, hiszen Amerikától Japánon át a Fülöp-szigetekig sok helyen felfedezhetők, ugyanakkor a Muravidék lakói is jól ismerik őket. "Minden egyes elkészült darab óriási öröm számomra, különösen, ha látom, hogy a megrendelő elégedett" – meséli vidáman. Például a lendvai Szent Katalin-templom újraszenteléséhez az összes oltárterítőt és alátétet én készítettem. Emellett a lendvai evangélikus templomban is büszkén láthatók az általam készített munkák.
A művész rendszeresen részt vesz a zsűrizési folyamatokban, és rangos kiállításokon képviseli alkotásait. 1997 óta, kivéve a járványév kivételével, minden évben megtalálható a budapesti Mesterségek Ünnepén, ahol gyakran tart izgalmas bemutatókat. Aktívan együttműködik a Zalai Megyei Népművészeti Egyesülettel, és a Szövő Szakbizottság tagjaként szaktudását megosztja a hetési szövőműhelyben, Zalaszombatfán, ahol szakmai tanfolyamokat is vezet. Otthoni műhelyében egy tábla hirdeti, hogy itt egy nyitott műhely és galéria várja az érdeklődőket.
A helyiségbe belépve a gyönyörű szőttesek között Zsuzsa lapunknak is örömmel magyarázta a minták jelentését, a szövés menetét, az anyagok és a színek harmóniáját. - Bejelentkezés alapján bárki jöhet. Nagyon szívesen megmutatom a szövőszéket, elmesélem a szőttes történetét. Sőt, aki kedvet érez, akár be is ülhet, hogy kipróbálja, milyen egy pár sort szőni. Ez tényleg egy régi hagyomány - és annál értékesebb, minél több ember látja, érti, érzi, hogyan dolgoztak régen a nagyanyáink.
