A sebességmérő a te kocsidban is torzít! – Olyan sebességet jelez, ami valósággal elképzelhetetlen.

Szinte minden autóban messze nagyobb a műszer által kijelzett végsebesség, mint amire az autó valóban képes, és ez már hosszú ideje így van.

Manapság a legtöbb új autóban digitális műszeregységek találhatók, amelyek tervezésénél a programozók szinte végtelen grafikai lehetőségekkel játszhatnak. A sebesség megjelenítése számtalan formában valósulhat meg: a klasszikus analóg órák szimulálása már nem mindig jellemző, sokszor csupán egy nagy, jól olvasható szám szerepel a kijelzőn. Amikor azonban a hagyományos stílust idézik, a helyzet nem sokat változik: az órák skálája rendszerint legalább 180 km/óráig terjed, sőt, gyakran a 220-230 km/órás határt is elérik.

Ezt annak ellenére teszik, hogy ez bőven felülmúlja a legtöbb országban megengedett legmagasabb sebességet, és gyakran még a járművek maximális, padlógázas sebességét is túllépi. Miért van akkor, hogy a gyakorlatban még mindig használják ezt a túlzó számadatot?

A CNN alaposan utánajárt a témának, és Paul Hogard, a Toyota szóvivője elmondta, hogy az autógyártók célja az volt, hogy könnyen leolvasható műszereket tervezzenek. Ennek érdekében a leggyakrabban használt sebességi értékeket jól látható helyre helyezték, így az 50-130 km/óra közötti tartomány került a műszerfal felső részére, ahol a sofőrök számára könnyedén észlelhető. Ezen kívül a szimmetria is fontos szempont volt, hiszen egy félbehagyott félkör esztétikailag kevésbé vonzó a műszerfalon.

A trend nagyon régi, a motorizáció őshazájában, az Egyesült Államokban már az 1920-as években elterjedtek a 120 mérföld/órás (190 km/óra) darabok, holott ekkoriban a világrekord szárazföldi végsebesség is csak 230-240 km/óra körül mozgott, az átlagautó köszönő viszonybansem volt a 190 km/órával.

A Cunningham C-3-as modell esetében az érték folyamatosan emelkedett, és az 1950-es években már az első autók között volt, amelyek 160 mérföld/órás sebességmérővel büszkélkedhettek.

Néhány szakértő véleménye szerint ez a jelenség már régóta káros hagyománnyá alakult, mivel a gyors haladás elfogadottá vált, és arra ösztönözte a vezetőket, hogy folyamatosan a gyorsabb sebességek elérésére törekedjenek.

Ezért az 1979-ben ezért a kilométerórák számozásával próbáltak némi hatást gyakorolni az amerikai autósokra. A cél egyfelől az olajválság hatásának enyhítése volt, a fogyasztáscsökkentésre próbálták rábírni az amerikai autósokat, a másik ok pedig a nagybetűs biztonság.

A műszer minden egyes típusa legfeljebb 85 mérföld/órás (137 km/órás) sebességig volt képes működni, és a gyártóknak kötelező volt hangsúlyosan jelölniük a 55 mérföld/órás határt. Ez a szabályozás viszonylag rövid életűnek bizonyult, csupán 1981-ig maradt érvényben. Azonban a már elkészült modellekhez a gyártók nem nyúltak hozzá, amíg le nem járt a gyártási ciklus. Ennek következtében még ma is találkozhatunk olyan régi autókkal, amelyek ilyen típusú műszerfallal rendelkeznek.

A hatóságok egy különös mentális trükkre építettek, amikor a kilométerórát kiakasztották; azt remélték, hogy ez a látványos eltérés valamilyen módon befolyásolja a sofőröket. A kilométeróra zaja és a mutató őrült ugrálása a gyorshajtás illúzióját kelthette, mintha az autó valóban száguldozna. A számok közötti távolság is ebbe az irányba mutatott, mintha csak azt üzenne: "Nézd, mennyire gyorsan megy ez a gép!" Valójában azonban mindössze 30-ról 50-re gyorsított az illető, így a látszat és a valóság között hatalmas szakadék tátongott.

Ez a jelenség sosem érte el Európa határait; itt maradtak a számozott órák, amelyek kétséget kizáróan felkeltik az ember fantáziáját. Az 1990-es évek fiataljaként állandóan foglalkoztatott a kérdés: vajon mennyi van az adott autóba beépítve? Minél nagyobb számot láttunk, amikor az ajtón leskelődtünk, annál inkább lenyűgözött minket az autó varázsa.

A hatás pedig nem kopik el, a kilométeróra-számozás mögött mindig is volt némi marketing. A sebességmérő egyfajta státuszszimbólummá vált. A nagyobb számok erősebb, komolyabb autó látszatát keltik - még akkor is, ha az adott modell valójában egy háromhengeres városi kisautó.

Az erő és dinamizmus érzése azonnal megjelenik, ha a "felfestett" értékek a magasba törnek, és ez a pszichológiai hatás a digitális térben is érvényesül. Még a családi szabadidő-autók sem mentesek ettől a trendtől: számos modellben megtalálható a Sport üzemmód, amely élénk vörös grafikával és agresszív színvilággal hirdeti sportosabb karakterét. Azonban az utcán sétáló fiatalok számára mindez láthatatlanná válik, hiszen a járművek álló helyzetben, kikapcsolt fedélzeti rendszerekkel, fekete képernyővel várakoznak. Ráadásul a figyelmüket inkább saját telefonjuk kijelzője köti le, mintsem a parkoló autók.