A Da Vinci angol zenéje - 1. rész Da Vinci, a reneszánsz sokoldalú zsenije, nem csupán festményeivel és találmányaival hódította meg a világot, hanem zenei tehetsége is figyelemre méltó. Az angol zene világában való megjelenése izgalmas és különleges élm
Leonardo da Vinci, a reneszánsz polihisztor, aki 1452 és 1519 között élt, nem csupán festő és tudós volt, hanem a zene világában is otthonosan mozgott. Ez a sokoldalúság arra enged következtetni, hogy akit az angolok da Vincihez hasonlítanak, annak szintén mély ismeretei vannak a zeneelméletben és a gyakorlatban egyaránt. Két ilyen kiemelkedő elme között számos hasonlóságot fedezhetünk fel, amelyeket a következő sorokban részletesen megvizsgálunk.
Robert Hooke neve széles körben ismert, hiszen sok alapvető tudományos újítás fűződik a nevéhez, akár mint feltaláló, akár mint közreműködő. Nagy-Britannia közelében, a La Manche csatornában található Wight-sziget egy kis gyöngyszem, ahol Hooke született. A sziget Freshwater nevű városában látta meg a napvilágot a később világszerte elismert tudós, akinek munkássága maradandó nyomot hagyott a tudomány történetében.
Robert Hooke 1635. július 18-án látta meg a napvilágot egy anglikán plébános családjában, mint negyedik gyermek. Egészségi állapota már csecsemőkorában is meglehetősen gyenge volt, így szülei aligha remélhették, hogy felnőttként egészséges férfivá válik. Mielőtt bárki felháborodva kérdezné, hogy hogyan lehet a papnak gyermeke, érdemes megemlíteni, hogy az Anglikán Egyház nem követeli meg a cölibátust papjaitól. A gyenge egészségű kisfiú, akit az apja otthon tanított, hamarosan lenyűgözte szüleit rendkívüli tehetségével a technika és mechanika világában. Apja, aki angol nyelvet, latint és teológiát oktatott neki, néha figyelmen kívül hagyta a gyerek más érdeklődési területeit. Így gyakran előfordult, hogy Robert, hogy elfoglalja magát, bármivel játszott, ami a keze ügyébe került. Szülei örömmel tapasztalták, hogy a fiú képes volt hosszú órákat eltölteni egy óraszerkezet mellett. Csodálattal figyelte, vizsgálta, majd szét- és összeszerelte a bonyolult mechanizmust. Egy nap váratlan meglepetést okozott szüleinek: elkészítette saját, fából készült verzióját az órának, amely működött is!
Robert édesapja hamar ráébredt, hogy nem szükséges görcsösen papnak nevelnie fiát, hiszen a fiú valószínűleg órásmesterként fogja megtalálni a helyét a világban. Abban az időben az órásmesterség épp olyan korszerű tudománynak számított, mint manapság az informatikai mérnöki pálya. Robert kiemelkedő tehetséggel bírta a mechanika iránt, ám apját lenyűgözte az is, hogy hihetetlenül precíz és részletes rajzokat készített a körülötte lévő világról. Amikor a családhoz látogatott John Hoskins, a neves festőművész, azonnal javasolta, hogy az apának érdemes lenne a művészet irányába terelnie a fiút. Lehetséges, hogy Robert művészi pályafutása ígéretesen alakulhatott volna, de sajnos a festékek szaga annyira irritálta a fiatal, gyenge tüdejű fiút, hogy végül fel kellett adnia a festői ambícióit.
Az 1648-as esztendő sorsfordító változást hozott Robert Hooke életében: édesapja elvesztésével a fiatalember 40 fontnyi örökség birtokába jutott, ami akkoriban figyelemre méltónak számított. Okos döntésekkel fektette be ezt az összeget, és 13 éves korában Londonba utazott, hogy kipróbálja tehetségét. Felvételt nyert Richard Busby igazgató híres iskolájába Westminsterben, amely a XVII. század egyik legelismertebb oktatási intézménye volt. Busby igazgató többször is lenyűgözte a fiú kiemelkedő képessége. Robert gyorsan elsajátította a görög és latin nyelvet, sőt, egyetlen hét leforgása alatt megtanulta Euklidész Elemek című művének első hat kötetét. A matematika és a mechanika iránti szenvedélye kiemelte őt kortársai közül, akik gyakran irigykedtek arra, hogy számára ezek a tudományágak szinte gyerekjátékot jelentettek, míg mások küzdöttek velük. Busby igazgató úr felfedezte a fiúban rejlő zsenialitást, és baráti kapcsolatot alakított ki vele. Látva Robert kiváló tervezői képességeit, az apátság részéről különféle építészeti és tervezői megbízásokat intézett el számára. Westminsterben Robert sokféle kreatív tevékenységbe fogott: orgonálni tanult, és repülőgépeket is tervezett, ami jól tükrözi sokoldalúságát és innovációs hajlamát.
Amikor Robert Hooke úgy találta, hogy Westminsterben már nem talál új ismeretekre, 1653-ban, mindössze 18 évesen, a neves egyetemi város, Oxford felé vette az irányt. Az új környezetben fiatalként igyekezett érvényesülni, és a Jézus-templomban talált magának egy munkalehetőséget Goodman úr mellett, ahol szolgai feladatokat látott el. Jövedelmét kiegészítendő, zenei tehetségét is latba vetette: a katedrális kórusának fizetett tagjaként csatlakozott, és alkalomadtán orgonistaként is megmutatta tudását. Ezzel nemcsak anyagi helyzetén javított, hanem kivételes zenei adottságait is megcsillogtatta.
Hooke számára Oxford nem csupán egy egyetem volt, hanem a tudományos pályafutása kibontakozásának színtere. Az elején tapasztalt nehézségek után fokozatosan körvonalazódni kezdett a jövője. Tehetsége minden területen megmutatkozott, így számos egyetemi professzor támogatta őt, míg mások munkatársként vették szárnyai alá ezt a leleményes fiatalembert. Dr. John Wilkins, az Oxfordi Tudományos Klub vezetője, aktívan támogatta matematikai, csillagászati és mechanikai tanulmányait, míg Dr. Thomas Willis anatómus kémiai asszisztensként alkalmazta, Richard Lower pedig bevezette őt a boncolás rejtelmeibe. Mindenki abban bízott, hogy Hooke találékonysága révén új felfedezéseket hoz majd a tudomány világába.
Robert Hooke pályafutásának egyik legérdekesebb szakasza Robert Boyle-lal kialakuló munkatársi kapcsolata volt, amely 1658-ban kezdődött, amikor Boyle segédjeként állt munkába. Az akkori XVII. századi kontextusban a "segéd" kifejezés gyakran a szolgákra utalt, akik gyakran megkapták a bérüket, ha egyáltalán, különféle kifogásokra hivatkozva. Hooke azonban tudatában volt annak, hogy a támogatók hiánya miatt csak így érheti el a tudományos világ csúcsait. Kitartása végül meghozta gyümölcsét. Kezdetben számos bemutató előadást kellett tartania, valamint különféle kutatási kísérleteken kellett részt vennie, de idővel egyre inkább kezdték tudósnak tekinteni. 1662-től a neves Royal Society kísérleti kurátoraként lépett elő, majd 1665-ben a Gresham College geometriaprofesszorává nevezték ki. Ezzel nemcsak hogy megszabadult a szolgai státusztól, de olyan elismertségre is szert tett, hogy Nagy-Britannia első fizetett kutatójává vált.
