Az ötödik pecsét: Miért is tenném, ha nem muszáj?!

Nézd, láttam ezt a filmet, ami a régi érettségi tételek között is ott volt. Az jutott eszembe, mi történne, ha senki sem árthatna a másiknak. Képzeld el, mi lenne a pénzzel, ha nem vásárolnánk, hanem csak ott pihenne egy helyen! A pénz valójában olyan, mint egy áldozati örvény, ami magával ragad minket, embereket, és elvisz az önmagunkkal való kapcsolatunk romlásához.

A gyarapodás mindenképpen szükséges, hiszen ha nem gyűjtök, akkor nekem már nem marad semmim. A kölcsön visszafizetése nem kötelező, mert az csak csökkenti a saját javaimat. Valahogy ez az egész egy régi dallamot juttat eszembe, ami valóban a korszak szimbóluma: a "Sympathy for the Devil" - Empátia az Ördöggel. E dal szövege világosan utal arra, hogy a pénz a modern világban szinte maga Lucifer, és ez a gondolat végigkíséri a XX. századi ember életét.

Nem maradt ki senki, erre én vagyok az élő bizonyíték. Ha van olyan - én is tudom, hogy van, több barátom az áldozata ennek -, hogy politikai infrastruktúra családi alapon, akkor ez a film nem véletlenül ütött szöget a fejembe.

Ott kell kezdjem, hogy egy szülőanya tagadja a saját kisded fiát vagy lányát, mert olyan szép dátumai vannak egy meg nem nevezett második személynek (jó dolog is az áldozati magna, jó az), hogy azt a szülőanya úgy tünteti fel, hogy ez a nevezett második személy áldozattá váljon. Biztosan találkoztak már azzal a jelenséggel, hogy "mindannyiótokat gyűlöllek, őt szeretem". Ez nem más, mint az áldozati piedesztál, annak a hamvedre, hogy társadalom.

Gyűlölet és utálat fojtogató hálójában, az emberi kapcsolatok sötét oldalát látva, Weöres Sándor zsarnokságról szóló versének sorai hirtelen világosságot hoznak. Ez a világ, amelyben élünk, a patriarchális struktúrák uralta valóság, ahol a nő, különösen a szülőanya, gyakran válik bűnbakká. Ki az, aki először emeli fel a követ? Az apa, aki szívfájdalom nélkül árulja el családját a jogi nyomás alatt, a paragrafusokkal teli bitófán. Az elnyomás és a manipuláció e kegyetlen játékában a felelősség elhárítása mindig is a gyengékkel szemben történik, akik a legnagyobb áldozatokká válnak.

A szeretet iránti vágy, véleményem szerint, abból ered, hogy amikor egy olyan személy, akitől a szeretet természetes módon elvárható lenne, szándékosan megtagadja ezt az érzést, ezzel súlyosan érinti azokat, akik valóban méltóak a szeretetre. Ez a tagadás mélyen hat a kapcsolatokra, hiszen elfojtja az alapvető emberi igényeket, amelyek a kötődés és a szeretet megéléséhez szükségesek.