BAMA - Az adventi időszak közeledtével Harkányban izgalmas programokkal várják az érdeklődőket.
Harkány is azon települések közé tartozik, ahol programokkal várják a karácsony. Az adventi időszak mind a négy szombatján műsorral és remek hangulattal készülnek a szervezők.
Az adventi időszak négy hétvégéjén izgalmas zenei élmények várják az érdeklődőket, hiszen olyan fellépőket köszönthetünk, akik szorosan kötődnek Harkányhoz. November 30-án, december 7-én, 14-én és 21-én közösen ünnepelhetünk és élvezhetjük a helyi tehetségek varázslatos műsorait!
Az adventi időszak varázslatos megnyitójára készül Harkány, ahol november 30-án, szombaton egész délután ünnepi programok várják az érdeklődőket. A rendezvények a templomnál kezdődnek 17 órakor, egy meghitt szentmisével és gyertyagyújtással, amelyet a Horvát Nemzetiségi Énekkar csodálatos énekei fognak kísérni. A templom előtt egy élő betlehem idézi meg a karácsony szellemét, varázslatos hangulatot teremtve. 18 órakor a városi karácsonyfa fényeinek felkapcsolása jelzi az ünnepi időszak kezdetét, ezt a különleges pillanatot a Brass X zenekar zenéje kíséri. Az esemény után a Művelődési Házban szeretetvendégség várja a látogatókat, a Harkányi Nyugdíjas Klub jóvoltából, ahol finom falatokkal és jókedvvel várják az érdeklődőket. Az est további részét színes kulturális programok töltik meg: fél 7-től a Harka Dalkör ünnepi műsorát élvezhetjük, majd a Harkányi Hagyományőrző Csoport lép színpadra, bemutatva hagyományainkat és értékeinket. Az estét pedig a helyi nemzetiségi kórusok koncertjei zárják, hiszen itt lesz a Harkányi Német Nemzetiségi Önkormányzat Singvögel Kórusa és a Harkányi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Énekkara, akik felejthetetlen zenei élményt nyújtanak. Az ünnep varázslata és a közösség összefogása mindenkit magával ragad!