Ez a cigányzene, mint egy varázslatos híd, összeköti Koreát Frankfurtig, és mindenütt élénk ritmusával és szenvedélyes dallamaival varázsolja el a hallgatókat.
A Romengo zenekar húszéves születésnapját ünnepli, és ennek alkalmából a magyar autentikus cigányzene legismertebb együtteseivel közös koncertet rendeznek. Az évek során a csapat és Kossuth- illetve WOMEX-díjas énekesnőjük, Lakatós Mónika, már sok országot felfedeztek, de a jubileumi eseményt Budapesten tartják, ahol a hazai közönség előtt szeretnék megünnepelni ezt a jelentős mérföldkövet.
A 20 éves Romengo jubilálása nem csupán egyedülálló esemény, hanem igazi ünnep, amelyre a tradicionális cigány folklór zene legjavát vonultatják fel. A színpadra lépnek többek között a Kanizsa Csillagai, a Kalyi Jag, a MazsiMó GipsyMó, valamint a Szilvási Gipsy Folk Band, hogy együtt varázsolják el a közönséget a zene és a kultúra csodálatos világával.
A zenekarok mindegyike egyedi feldolgozásokkal készül, hogy tiszteletüket tegyék a Romengo húszéves jubileuma előtt. Ezzel a különleges eseménnyel ünneplik a formáció gazdag zenei örökségét.
A 2004-ben alapított Romengo a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviseli dalaiban. Eddigi pályafutások alatt négy kontinens több mint 30 országában léptek fel. Világzenei fesztiválokon és koncerttermekben játszottak többek közt Dél-Korea, Malajzia, Dél Amerika, India, Mexikó és Üzbegisztán városaiban, de
Három nagylemezük jelent meg eddig, mind nemzetközi zenei toplistákon szerepelt. Hivatásukat, a cigány és nemcigány honfitársaik együttműködésének erejét, a zenén keresztül mutatják meg. Ezt első lemezük címébe is besűrítették: Kétháné, ami cigányul azt jelenti, Együtt. A tagok nagy része otthoni körülmények között tanult zenélni. A szülőktől, nagyszülőktől hallott dalokat a mai városi hangzásnak megfelelően a hagyományok tiszteletével szólaltatják meg.
A Romengo zenekar énekesnője, Lakatos Mónika, 2022-ben történelmet írt, amikor első hagyományőrző oláh cigányként elnyerte a rangos Kossuth-díjat. Ő volt az első cigány származású művész, aki a WOMEX nemzetközi világzenei egyesület életműdíját is megkapta, továbbá a Muzsikás együttes után a második magyar származású díjazottként vonult be a zenei köztudatba. A zenekar húszéves jubileumát december 6-án az A38 hajón ünnepli meg, ahol a közönség egy különleges és emlékezetes estére számíthat.