Feltárult a tökéletes középosztály-komédia: Herendi Gábor új filmje, amely rekordokat döntöget, végre felfedi titkait!

Egy utazás az élet, semmi más, állítja a nézőszámrekorder Futni mentem végefőcímdala, és ebben nagyjából benne is van minden, amit Herendi Gábor alkotása nyújtani tud. Mélységben, magasságban, szélességben. Annak ellenére, hogy nem utaznak a műben, hanem - ugye a címe is ezt ígéri - elsősorban futnak. Másodsorban pedig megtalálják a helyüket az életben. Apróbb szpojler: mindannyian. Az összes főbb szereplő, nők, férfiak, gyermekek egyaránt.

Miként azt hazánkban bizonyára mindenki tudja, a Futni mentemet még novemberben mutatták be a magyarországi mozikban, és merőben szokatlan módon hónapok óta tódulnak rá a nézők, délelőtt, délután, este, tömött sorokban. Annyira sokan és olyan lelkesen, hogy a 700 ezres álomhatárt is elérte a teljesítménye, miután nemrég megdöntötte A miniszter félrelép című 90-es évekbeli Koltai Róbert-Kern András-vígjáték által több mint két és fél évtizeden át tartott csúcsot. A rendszerváltástól számítva eddig az volt a legnézettebb magyar film, most meg már nem az, hanem emez. Történt mindez egy olyan korszakban, amikor jóval kevésbé szokás moziba járni, mint bizonyos korábbi korszakokban. Felkészül a következő álomhatár: az egymilliós. Minden esély megvan, talán még úgy is, hogy már nem is kell moziba menni érte, február 13. óta megtekinthető a film a Netflixen is.

Ennyi idő elteltével és a kontextus ismeretében a művet úgy érdemes szemlélni – és róla írni is –, hogy figyelmesen követjük a látottakat és hallottakat, de közben el kell gondolkodnunk azon is, mi volt az, ami ennyi embert vonzott a mozikba. Az a 700 ezer néző, aki elégedetten távozott a sötétségből, egyértelműen jelezte, hogy a film valami különlegeset nyújtott, mert ha ez nem így lett volna, nem biztatták volna egymást, hogy ők is nézzék meg. Az ilyen számok mögött mindig ott rejlik valami, ami megérinti a közönséget.

Egy szó, mint száz, miközben igyekeztem követni a szándékosan jól követhető cselekményt, egyre inkább a Herendi-titok nyomába akartam eredtni. Egy ideig azonban meglehetősen tanácstalanul álltam, és úgy tűnt, hogy a filmidő minimum felének eltelte után kezdett csak körvonalazódni a megoldás.