Naponta zajló temetések: Járványok a Balaton környékén
A koronavírus-járvány során mindannyian tanúi lehettünk a lezárások és korlátozások súlyos hatásainak. A térség történetében nem először kellett szembenéznünk egy ilyen válsággal; a múlt században már több súlyos járvány is végigsöpört rajta. A középkori pestis után, a 19. században, a kolera is megjelent, és 1855 környékén a Balaton környékén számos életet követelt, komoly nyomot hagyva a helyi közösségekben.
A kolera, más néven "epemirigy nyavalya" vagy "ragadványos epemirigy", egy rendkívül súlyos, baktériumok által okozott járványos betegség, amely heves hasmenés, hányás és kiszáradás formájában jelentkezik, gyakran végzetes kimenetelű lehet. A betegség terjedését nagymértékben elősegítette a szűretlen víz fogyasztása, a nem megfelelő higiéniás körülmények, valamint a csatornahálózat hiányosságai. Ezek a tényezők hozzájárultak a kolera gyors elterjedéséhez és a súlyos megbetegedések számának növekedéséhez.
A kolera első megjelenése 1831-ben hazánk földjén drámai hatással volt a lakosságra, hiszen több mint félmillió ember szenvedett a kórtól, és sajnos a fertőzöttek közel fele életét vesztette. A betegség terjedésének megfékezése érdekében az ország különböző szankciókat vezetett be: elzáró intézkedéseket alkalmaztak, amelyek magukban foglalták a határ menti katonai kordont, a vesztegzárakat, valamint a katonai felügyeletet. Az országot kolerás területekre osztották, és veszteglő intézeteket alakítottak ki. Bár többféle gyógymódot is kipróbáltak - mint a füstölés, érvágás vagy piócázás -, igazán hatékony megoldást nem sikerült találniuk. A kolera elérte a Balaton vidékét is, különösen Somogy vármegyét 1831 nyarán. Haug Antal „Kolerajárvány Siófokon 1831-ben” című munkájából kiderül, hogy Siófokon a hatóságok figyelmeztették a lakosságot: csak tiszta kútvizet fogyasszanak, és a Sió szűretlen vizének ivását kerüljék. Ezen kívül betiltották a vásárok és búcsúk rendezését, a templomokat és kocsmákat bezárták, hogy megakadályozzák a betegség további terjedését.
A Balaton északi partján megjelenő kolera miatt 1831. szeptember 23-án lezárták az őszödi, boglári és fonyódi révátkelőhelyeket. Az óvintézkedések ellenére 1831. július végén elérte Siófokot, Kilitit és Zamárdit is a járvány. Siófokon 129 kolerabetegből 79-en, Kilitiben 132 beteg közül 66-an haltak meg. Zamárdiban 37 fő hunyt el a betegségben. Veszprém és Somogy megye közé is határt húztak, ekkoriban ugyanis a Sió vonala volt a választóval, ezért a lakók vasvillával igyekeztek távol tartani a másik megyéből érkezőket. 1831. augusztus elején lezárták Veszprém és Zala vármegyék határát, de sajnos ez csak kevés eredményt hozott. A kolera rendkívül gyors lefolyású betegségként, akár 4-12 óra alatt végezhetett az áldozatokkal. Idővel a járvány Zala és Veszprém vármegyékre is átterjedt, ezért szinte minden téren zárlatot hirdettek. A kolerazárlatot 1831 októberében oldották fel a Magyar Királyság területén, de a hatóságilag elzárt, élelemmel, ellátással nem rendelkező településeken országszerte lázadások törtek ki.
