A munkáshitel négymilliós határa nem is annyira alacsony, mint elsőre tűnik | G7 - Gazdasági történetek világosan és érthetően

(A szerző a BiztosDöntés.hu pénzügyi tanácsadója.)

Sokan megjegyzik, hogy a januártól elérhető munkáshitel kapcsán a négymillió forintos plafon miatt valószínűleg csak kevesek számára fog jelentős támogatást nyújtani az önálló élet megkezdéséhez.

A 17 és 25 év közötti, legalább részmunkaidőben foglalkoztatott, diákhitel felvételére nem jogosul fiatalok által igényelhető konstrukciónak az a deklarált célja, hogy segítse a fiatalok önállósodását, lakáshelyzetük javítását, a járművásárlást vagy akár önálló vállalkozás elindítását. A munkáshitel - az eddig ismert paraméterei alapján - nem jelent majd leküzdhetetlen törlesztési terhet az igénylőinek: a kormányzati elképzelés szerint 10 éves futamidejű, kamatmentes kölcsönről lesz szó, amelynél a munkaviszony megléte mellett az egyetlen jelentősebb, az adóssal szembeni követelmény, hogy a hitel felvételét követő öt évben Magyarországon legyen a lakhelye.

Szintén nagyon fontos előnye az újdonsült támogatott konstrukciónak, hogy - a babaváró kölcsönre emlékeztetve - erőteljesen jutalmazza a gyermekvállalást: a hitelt felvevő nőknél az első gyermek születése után a törlesztést két évre felfüggesztik, a második gyermek után újabb két év moratórium lép életbe, miközben a tartozás felét elengedik, míg a harmadik gyermek érkezése után már a teljes, még fennálló tartozásától megszabadul az adós.

A négymillió forintos hitelösszeg első látásra alacsonynak tűnhet, ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy, az életkezdést segítő, szabad felhasználású konstrukcióról van szó, amely leginkább a személyi kölcsönök, nem pedig az ingatlanhitelek alternatívájaként merülhet fel lehetőségként. Ennek tükrében pedig már teljesen más megvilágításba kerül a szabályozó által meghatározott plafon: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a szabad felhasználású hitelek között domináns személyi kölcsönöknél az idén szeptember végéig kihelyezett, bő 600 milliárd forintnyi új hitel hozzávetőleg 230 ezer szerződéshez kapcsolódott, ami azt jelenti, hogy egy átlagos ügyfél valamivel több, mint 2,6 millió forintot vett fel.

Ezen nem is nagyon lehet csodálkozni, hiszen a személyi hiteleknél használt gépjármű vásárlása, lakásfelújítás, illetve tartós fogyasztási cikkek vásárlása a leggyakoribb felhasználási cél - ahogy ez várhatóan a munkáshitelnél is lesz majd.

Természetesen a személyi kölcsönök átlagos hitelösszege az utóbbi években jelentős mértékben nőtt. 2023 azonban egyfajta megtorpanást hozott, mivel a kedvezőtlen gazdasági környezet következtében drasztikusan csökkent a lakossági hitelkereslet. Ennek ellenére a hosszú távú tendencia világosan kirajzolódik: míg 2019 első kilenc hónapjában az átlagos hitelösszeg 1,77 millió forint körül alakult, addig ez a szám több mint 800 ezer forinttal emelkedett azóta. Ez a növekedés leginkább az inflációs hatásoknak, valamint a folyamatosan emelkedő jövedelmeknek és a felvehető hitelkeretek növekedésének tudható be. Ennek következtében az adósok egyre bátrabbak lettek a számukra elérhető törlesztési terhek megállapításában.

A négymilliós korlát, különösen a szabad felhasználásra vonatkozóan, egyáltalán nem számít alacsonynak. Ezt különösen akkor érdemes figyelembe venni, ha azt nézzük, hogy a konstrukció célcsoportja a munkaerőpiacon aktív életpályájuk kezdetén álló fiatalokat célozza meg.

A munkáshitel megjelenése kapcsán inkább az lehet az érdekes kérdés, hogy miként hat majd a személyi kölcsönök piacára, ott mennyiben olthatja ki a - most rendkívül erős - keresletet.

A nemzetgazdasági tárca előrejelzése szerint a munkáshitel potenciális kedvezményezettjeinek köre meglehetősen széles, körülbelül 300 ezer főt érinthet. Ha azt feltételezzük, hogy mindenki kihasználja a maximális hitelkeretet, akkor ez összesen 1200 milliárd forintnyi új kihelyezést jelentene, ami jóval meghaladja a személyi kölcsönök terén eddig mért legmagasabb éves értéket. Bár ekkora új kereslet valószínűleg nem fog megjelenni a piacon, biztosra vehető, hogy az új hiteltermék milliárdos nagyságrendű kihelyezést generál majd 2025-re, ami érezhető hatással lesz a személyi hitelek piacára is. Ugyanakkor nem valószínű, hogy a munkáshitel "felfalná" a személyi hitelek szegmensét, mivel a 25 év alatti korosztály sosem volt a legaktívabb ügyfélcsoport ebben a kategóriában.

Arra viszont mindenképp számítani lehet, hogy az új konstrukció megjelenése a személyi kölcsönök piacán is felkavarja az állóvizet, erősödni fog a verseny, és a most még jellemzően stabilan két számjegyű kamatok tovább csökkennek majd.

Az utóbbi időszakban számos pénzügyi szolgáltató új és izgalmas akciós ajánlatokkal, valamint innovatív termékekkel lépett színre a személyi kölcsönök piacán.

Related posts