A "néma láthatatlanok" között megtalálható volt egy különleges női ejtőernyős, aki a magyar távírászok sorát is gyarapította.

Lezárták az országot és a telefonvonalakat is elvágták a lengyel szükségállapot alatt

A "néma láthatatlanok" (cichociemni) olyan lengyel katonákból álltak, akiket a második világháború kezdetén, 1939. szeptember 1-jén, amikor Németország lerohanta Lengyelországot, majd ezt követően szeptember 17-én, amikor a szovjetek is támadás alá vették az országot, Nyugatra menekülő harcosok közül toboroztak.

A Párizsban 1939 végén létrejött, majd a német megszállás hatására 1940 nyarán Londonba költözött emigráns lengyel kormány, valamint a vele együtt működő vezérkar kezdetben csupán gyalogos futárok révén tudta fenntartani a kapcsolatot a megszállt Lengyelország területén szerveződő földalatti Honi Hadsereggel.

A légi összeköttetés tervén már 1939 decemberétől dolgozott Jan Górski és Maciej Kalenkiewicz, a Franciaországban tevékenykedő két lengyel százados, továbbfejlesztve a háború előtt még gyerekcipőben járó lengyel ejtőernyős hagyományt.

Maciej Kalenkiewicz mérnöki tudása jelentős mértékben hozzájárult az ejtőernyős alakulat létrehozásához.

A leendő kommandósok toborzását 1940 nyarától 1943 őszéig folytatták a Nyugatra menekült lengyel katonák között. Összesen 2413 önkéntes jelentkezett, főként tisztek és altisztek. Közülük végül 606-on estek át a kiképzésen, amelyet a lengyel lövészdandár skóciai központjában szerveztek, a brit Stratégiai Műveletek Hivatalával (Strategic Operations Executive - SOE) együttműködve.

A lengyel kiképzők innovatív gyakorlási módszereket fejlesztettek ki, amelyeket egy modern, "majomligetnek" elnevezett akadálypályán alkalmaztak. Ez a pálya nemcsak a testi, hanem a szellemi készségek fejlesztésére is alkalmas volt. Emellett létrehozták a brit szigetek első ejtőernyős tornyát is, amely a gyakorlatozás színhelyévé vált. Az ejtőernyősök feladata a Honi Hadsereggel való szoros kapcsolattartás volt, részt vettek a hazai alakulatok kiképzésében, és aktívan részt vettek a megszállók ellen irányuló diverziós műveletekben is.

Első, kísérleti bevetésük 1941. február 16-án, hajnalban indult el. A Whitley típusú brit kétmotoros repülőgép Németország légterébe hatolt, de a tervezett közép-kelet-lengyelországi célpont helyett Sziléziában, a Harmadik Birodalom által elfoglalt területen ejtette le három ejtőernyősét. Ezek az ejtőernyősök sikeresen átjutottak Varsóba, ahol a később érkező kommandósok befogadását szervezték. A német területen keresztüli repülési útvonalat és a repülőgép típusát a szervezők hamarosan túl kockázatosnak ítélték.

A kilenc hónapos szünet után újrainduló repülések Dánia és Svédország légterén keresztül zajlottak, és 1943 végén a lengyel ejtőernyősök támaszpontja Dél-Olaszországba költözött. Az onnan kiinduló légijáratok a Balaton felett haladtak, majd a Tátra és Lengyelország irányába vettek egyenest. Később, Budapest légvédelmének megerősítése érdekében az útvonalat módosították, így a fővárost keletről kerülték meg.

1941 februárjától 1944 decemberéig 82 repülés zajlott, amelyeken összesen 316 ejtőernyős teljesített szolgálatot. Különösen figyelemre méltó, hogy közöttük egy nő, Elżbieta Zawacka tábornok is szerepelt, aki 2009-ben, közel százéves korában hunyt el. A háború alatt sajnos 103 ejtőernyős vesztette életét: 9-en repülőbaleset következtében, 26-an partizánharcokban, 35-en a Gestapo brutális kínzásaiban, míg 12-en koncentrációs táborokban szenvedtek végzetes sorsot. Az 1944-es varsói felkelés során 18 hősies harcos esett el, a felkelésben összesen 91 ejtőernyős vett részt. A háborút követően a kommunista rezsim 9 egykori katonát gyilkolt meg, ezzel is súlyosbítva a már így is tragikus történetet.

1944 végén Varsóból hazatérő katonák története lenyűgöző és drámai események sorozatát öleli fel. A háború kegyetlen valóságával szembesülve, ezek a férfiak és nők nemcsak a harcok borzalmait élték át, hanem a város romba dőlt szépségét is, amely egykoron a lengyel kultúra és történelem egyik központja volt. A visszatérésük nem csupán fizikai, hanem érzelmi utazás is volt, hiszen sokan közülük elveszítették barátaikat, családtagjaikat, és a hazájuk iránti szeretetük mellett a fájdalom és a veszteség érzése is erősen jelen volt. A visszatérők a háború borzalmaival terhelten, de a hazájuk iránti elkötelezettséggel felfegyverkezve igyekeztek újraépíteni életüket, miközben a jövő bizonytalansága lebegte fölöttük.

A kiképzett kommandósokon túl a megszállt Lengyelországba 29 lengyel futárt, 4 brit katonát és egy magyar távírászt is eljuttattak. Az utóbbi személy életútjának részleteiről, különösen a brit és lengyel kapcsolatairól, a lengyel források csupán annyit árulnak el, hogy a londoni lengyel vezérkar VI. csoportjában kapott képzést.

A csoport a hazai ellenállással való kapcsolattartást, így az ejtőernyős alakulatot is felügyelte. A magyar távírász személyére egyik társa, Alfred Paczkowski kapitány emlékiratai utalnak, és részletesebb említést tett róla Jędrzej Tucholski, a négy kiadást megért Cichociemni című monográfia szerzője.

Az ő adatai szerint a Hun fedőnevű távírász neve Szabó István volt, és 1943. március 14-ére virradó éjjel dobták le őt, három lengyel tiszttel együtt, a kelet-lengyelországi Zwoleń városnál. "Mivel nem beszélt lengyelül, néhány nap után átirányították a bázisról a Honi Hadsereg katonájaként szolgáló két varsói rendőr kíséretében. Biztonság kedvéért a süketnémaságát igazoló okmányokkal látták el. Később, június közepén átvitték a határon, és eljutott hazájába, Budapestre" - idézi Tucholski adatait az ejtőernyősökkel foglalkozó egyik lengyel honlap.

A lengyel kommandósokat számos szál fűzi Magyarországhoz, hiszen sokan közülük a háború kezdetén éppen a magyar területen keresztül tudtak eljutni Nyugatra. Közéjük tartozott Kalenkiewicz kapitány, a különleges alakulat megszervezője, valamint a hírneves és bátor partizánvezető, Jan Piwnik őrnagy is.

A Brit-szigeteken tevékenykedő német hírszerzés által a háborús időszakban elkerült alakulat továbbfejlesztett kiképzési módszereit ma is alkalmazza a lengyel fegyveres erők. A hősi örökség folytatójának tekinti magát az 1990-ben alapított elit terrorellenes egység, a GROM, amely hivatalos nevén is hódolatot ad a Cichociemni ejtőernyősök emlékének.