A nő, akinek bal kezén hat ujj ékeskedett, valószínűleg sámán volt, és Jeruzsálem környékén bukkantak rá egy kilencezer éves temetkezési helyen.

Egy friss tanulmány, amely az Atiqot folyóiratban jelent meg, a Jeruzsálem hegyei között található Motza régészeti lelőhelyen felfedezett sírra összpontosít, amely a protoneolitikum időszakából származik. A 2018 óta folyó ásatások során a Motza környékén ezen időszakhoz köthető települések szorosabb összpontosulására derült fény - számolt be róla a Jerusalem Post.

A szóban forgó sír egy olyan nő maradványait rejti, aki körülbelül kilencezer évvel ezelőtt élt, és valószínűleg jelentős spirituális szerepet töltött be, esetleg sámánként tevékenykedett közösségében. Különösen figyelemre méltó, hogy bal kezén hat ujj található, amely az ősi kultúrákban gyakran a különleges képességekkel és a spirituális hatalommal való összefonódást szimbolizálta. Ez a különös fizikai jelenség újabb dimenziót ad a nő életének és szerepének megértéséhez, egyben rávilágít a régmúlt társadalmak hitvilágára is.

Az anatómiai elemzés alapján megállapítható, hogy a nő halálakor már 15 évesnél idősebb volt. A mellette felfedezett temetkezési tárgyak, beleértve a zöld kőből készült nyakláncokat és gyöngyház ékszereket, arra utalnak, hogy a neolitikus közösségben jelentős szerepet játszott. A legtöbb elhunytat olyan díszítményekkel helyezték végső nyugalomra, mint a kőből készült karkötők, medálok és gyöngyök, melyek egzotikus anyagokból, például alabástromból és zöld kövekből készültek. A kutatók úgy vélik, hogy a sírokban talált karkötők a halál és az élet közötti átmenethez kapcsolódó rituálék részei lehettek.

A kutatók megfigyelései alapján a gyerekek egészen a serdülőkorig viselték ezeket a különleges karkötőket. Amikor elértek egy meghatározott életkort, egy beavatási szertartás keretein belül léptek át a felnőttkor küszöbére. Azok a fiatalok, akik a felnőtté válás előtt hunytak el, karjukon épségben megőrzött karkötőikkel együtt nyugodtak örök álmot.

A házak belsejében, a padló alatti rétegekben és a falak közelében számos sírhelyre bukkantak. A kutatók és tudósok véleménye szerint a rituális szertartásokat a külön erre a célra épített, impozáns középületekben hajtották végre, amelyek sámáni elemeket is magukba foglaltak. E középületek jelentős része szoros kapcsolatban állt a vízzel; sok esetben vízgyűjtő rendszereket találtak bennük, vagy természetes vízforrások közelében helyezkedtek el. Ez a tény különösen kiemeli a víz és a rituális gyakorlatok közötti szoros összefonódást.

A neolitikum időszaka igazi paradigmaváltást hozott magával. Ekkoriban új technológiák kezdtek el terjedni, amelyek lehetővé tették bizonyos növények és állatok háziasítását. Ez a fejlődés nem csupán a mezőgazdasági praktikákat forradalmasította, hanem mélyreható hatással volt a közösségek hitvilágára, szimbólumaira és rituális szokásaira is. A társadalom szerkezetének átalakulása mellett új értelmezések és jelentések születtek, amelyek a mindennapi élet minden területét átszőtték.