SONLINE - Valaha a vasúti dolgozók körében a bulik igazi kedvence volt a jó hangulatú partizás.
Réges-régen a vonatozás volt a legelterjedtebb közlekedési forma, és szinte mindenki ezzel tette meg útját. Manapság viszont a magyar vasút kínálta lehetőségeket már sokan nem veszik igénybe.
A barcsi vasútállomás élt meg szebb napokat is. Igaz, a régi időkben sokkal többen vették igénybe a vasúttársaságok szolgálatatásait, így a barcsit is. Ma már alig pár ember száll vonatra, ha utazni akar. A régi szép emlékek azonban még sokak lelkébe hoznak melegséget.
Mint minden rendes vasútállomáson, Barcson is volt Resti. Ma már sajnos az sincs, és utasból is kevesebb van már. Pedig anno, annak idején, igencsak menő dolog volt vasutasnak lenni, a vasutasok is jó partynak számítottak a hölgyek körében.
A megpróbáltatásokkal teli barcsi vasút története
A rendelkezésre álló információk alapján a Pécs-Murakeresztúr vasútvonal építése 1867-ben indult el. Az első szakasz, amely Pécs és Barcs között húzódik, 1868. május 6-án nyitotta meg kapuit a forgalom előtt. Ezt követően, 1868. szeptember 1-jén a Barcs és Murakeresztúr közötti rész is átadásra került.
A Pécs és Barcs közötti vasúti szakasz megépítését a Pécsi-Barcsi Vasúttársaság végezte, és a 68 kilométeres vonal rendkívül rövid idő alatt készült el. Rózsás Márton, a barcsi helytörténet iránt elkötelezett szakértő, írásában részletesen bemutatja a barcsi vasutat. Elmondása szerint ez a vasút, amely részben sík, másrészt pedig dombos területeken halad, viszonylag csekély földmunkát igényelt az építkezés során. A pálya anyaga 34,65 kg/gm és 33,97 km/fm tömegű sínekből állt, melyek biztosítják a vonatforgalom stabilitását és biztonságát.
1885-ben egy jelentős vasúti híd épült a Dráva folyó felett, ami új lehetőségeket teremtett a déli területek elérésére. Az év során a gabonaforgalom, amely hajón és vonaton zajlott, elérte a 400 ezer tonnát. E forgalom alapján Bécs és Trieszt után Barcs városa lett a harmadik legforgalmasabb vasúti állomás a déli vasútvonalakon. Ezt követően több új vasútvonal is kialakult, például a Barcs-Somogyszob, a Barcs-Villány és a Barcs-Kaposvár vonalak, amelyek tovább bővítették a közlekedési lehetőségeket a térségben.
Az I. világháború következtében a kereskedelem fokozatosan hanyatlásnak indult, és ez a folyamat Barcson a 30-as évek második felében érte el csúcspontját. E hanyatlás nyomán a vasúti teherszállítás is súlyos csapásokat szenvedett el. A II. világháború alatt a forgalom drámai mértékben csökkent, hiszen a bombázások következtében a hídszerkezet megsemmisült, és a vasúti pálya is teljesen tönkrement.
Ezek után nagyon lassan lendült újra az élet és a forgalom is, és továbbra is problémát okozott az elzártság, mivel kizárólag hatósági engedéllyel lehetett csak bejönni. Ez egészen az 50-es évek végéig így volt, majd a 60-as években végre újra fellendülni látszódott a forgalom, és a 70-es években létrejövő új üzemeknek köszönhetően a teherszállítás is újra fellendült.
A Barcs-Nagyatád és a Középrigóc-Kaposmérő vasúti vonalak sorsa a 70-es évek végén pecsételődött meg, amikor is a hatóságok úgy döntöttek, hogy megszüntetik őket. Az akkori politikai retorika szerint a forgalom rendkívül alacsony volt ezeken a vonalakon. Ezzel szemben a helyi lakosok határozottan más véleményen voltak: számos beszámoló tanúsága szerint a mozdonyok gyakran 4-5 kocsival közlekedtek, és előfordult, hogy akár 9-10 vagont is húztak. Ez a helyi közlekedés szerves részét képezte, és sokak számára életbevágó fontosságú volt.
