Stephen King szerint a filmtörténelem legijesztőbb antagonista egy olyan karakter, aki mélyen gyökerezik a félelmeinkben és a tudatalattinkban. Az író véleménye szerint a legfélelmetesebb gonosz nem csupán a fizikai erőszakban rejlik, hanem abban a képess
A horror királya természetesen egy különleges alkotást ajánl, ha borzongni vágyunk.
Stephen King számtalan emlékezetes és félelmetes gonosz karaktert teremtett meg, akik örökre beíródtak a filmipar történetébe. Gondoljunk csak az acsarkodó Cujo-ra, a magányos és szadista Annie Wilkes-re a Tortúrából, vagy a rémítő Krajcáros bohócra az Azból. Azonban, amikor King a legjobb gonosz karaktert kereste, aki valaha is vászonra került, meglepő módon nem a saját írásaiból merített, hanem egy 1967-es thriller figuráját emelte ki.
King minden bizonnyal moziban látta a filmet, és teljesen lenyűgözte a végjáték.
A film utolsó tizenöt-húsz perce valóban hátborzongatóra sikeredett, köszönhetően a két főszereplő, Audrey Hepburn és Alan Arkin kiemelkedő teljesítményének. Szerintem Harry Roat, Jr. karakterében Arkin megformálta a filmtörténet egyik legemlékezetesebb gonosztevőjét; bátran állítom, hogy talán még Peter Lorre M - Egy város keresi a gyilkost című filmben nyújtott teljesítményét is felülmúlta. Ezenkívül a történetben rejlő zseniális csavar is hozzájárul ahhoz, hogy Frederick Knott művének fordulópontja igazán megrázó élményt nyújtson.
King a Danse Macabre című művében így fogalmaz: Hosszú időn keresztül Fritz Lang filmjének antagonista volt számára a megtestesült gonosz, de a Várj, míg sötét lesz című alkotás megtekintése után Alan Arkin karaktere vette át a vezető szerepet. Azok, akik csupán a színész idősebb kori filmjeit ismerik, talán nehezen tudják elképzelni, hogy a mosolygós, barátságos öregúr valaha a legrettenetesebb és legelvetemültebb rosszfiút alakította a filmszalagon.
