SZON - A Kisvárda tehetséges játékosa, Gyurkó Máté, szintén helyet kapott a forduló legjobbjainak összeállításában.

Nyolc győzelem és öt vereség után végre egy döntetlent is könyvelhetett el a Kisvárda Master Good a labdarúgó NB II 2024-2025-ös szezonjában. Révész Attila együttese a hétfő esti összecsapás során a Budapest Honvéd ellen zárta döntetlennel a találkozót.

A saját akadémiai nevelésű Popovics Ilija személyében újoncot avatott a rétközi egylet, így a tizenkilencedik születésnapja előtt álló játékos a 25., aki ebben a bajnokságban lehetőséghez jutott a klub színeiben, egyúttal a harmadik kapus. Gyurkó Máté pedig kéthónapos kihagyást követően góllal tért vissza, ő a 13. kisvárdai futballista, aki a mostani bajnokságban feliratkozott a gólszerzők közé.

A gól, illetőleg a remek teljesítmény pedig kifizetődött, a Nemzeti Sportnál ugyanis Gyurkó bekerült a 14. forduló válogatottjába.

Ahogyan már korábban említettük, ez a döntetlen az első az idei bajnokság során. Az utolsó alkalom, amikor a csapat döntetlent játszott, április 20-án volt, amikor a Ferencváros otthonában 0-0-ás eredménnyel zárult a mérkőzés. Az NB II-ben pedig 2018. május 20-án jegyeztük fel legutóbb döntetlent, akkor a Várda meccsén született 1-1-es eredmény. Érdekesség, hogy az a Szeged ellen elért iksz biztosította a csapat számára a feljutást. Most azonban a hétfői 1-1-gyel és a riválisok teljesítményével a gárda a negyedik helyre csúszott vissza, legutóbb a kilencedik játéknap után nem álltak dobogós helyen a Kisvárdaiak.

A csapat számára az őszi bajnokság zárófordulója igazi rangadót tartogat, hiszen a tizenötödik játéknapon a tabella éllovasa, Kazincbarcika várja a Kisvárdát hazai pályán.

Related posts