Szürke, hétköznapi, ünneptelen vasárnapok?

Vasárnapjaink színe és hangulata nem csupán a személyes ízlésünket tükrözi, hanem a közgondolkodásunk és a közérzetünk mélyebb rétegeit is. Nem szükséges szociológusi képzettséggel rendelkezni ahhoz, hogy észrevegyük, milyen átalakulások zajlanak a Kárpát-medencében. Hatvan-hetven évvel ezelőtt a vasárnapok a lélek ünnepei voltak, tele hitbéli és istenélményekkel. Azonban a politikai és ideológiai nyomás következtében ezek az élmények fokozatosan eltűntek, és helyüket a félelem vasárnapjai, majd a szocialista és kommunista hétvégék foglalták el. A hatalomnak sikerült elhoznia a szürke, közönséges és ünneptelen vasárnapokat, amelyek árnyékot vetettek hazánkra.

A rendszerváltás idején mintha a vasárnap kultúrája újra visszatért volna eredeti, fényes kerékvágásába, ahogy az emberek mohón igyekeztek bepótolni mindazt, amit az előző rendszer elvett tőlük. Magyarország, amely büszkén hirdeti keresztyén gyökereit, úgy tűnt, hogy visszatalál a régi értékekhez. De a hagyományos ideológiai és állami Moloch helyébe egy új bálvány lépett: a fogyasztás. Az emberek újfajta vágyakkal és élvezetekkel telítődtek, és egy új bálvány született, melynek neve az "én" és a "nekem". Az "ez jár nekem!" kiáltása sokak száján ott volt, és ezzel a fogyasztás kultúrája uralta el a hétköznapokat.

Munkabálvány után élvezetbálvány, ami ellen már évezredekkel ezelőtt Isten népének küzdenie kellett. Bálvánnyá lett az élvezet, s az ahhoz "segítő pénz". Mind a mai napig. És repül, utazik, fut, rohan népünk megvezetett része az új bálvány(ok) után, legyen az a Maldív szigeteken, Amerikában vagy másutt. Hol marad vasárnap eredeti értelmének, jelentőségének, életformáló, életsegítő rendeltetésének a leghalványabb sejtelme is? Legfeljebb egyházaink rendtartásában, bár még ott is belecsúszik a szóhasználat a méltatlanságba, amikor ünnepes és ünneptelen egyházi napokról, vasárnapokról van szó.

Mintha a tűzből kimentett arany nem maradna arany csak az év egy részében. Mintha a keresztyén kultúrkörünket világkultúrává emelő vasárnapok beleszürkültek volna az elszürkítő időfolyamba. A léttengelynek, időtengelynek, napokat tagoló ünneptengelynek szánt vasárnap kifordult volna önmagából!

A római birodalom idején a dies solis, azaz a „fénylő nap” fogalma még Krisztus előtt volt elterjedt, ám miután elérkezett a kereszténység kora, a zsidó szombat ellenpólusaként a dies dominica, vagyis az „Úr napja” néven vált ismertté. E kettős jelentés mára azonban elhomályosult, és sokak számára elveszett a vasárnap igazi lényege.

Mintha - de a lényeg nem vész, a létérték nem tőzsdeérték

Hogy mennyire nem! A hamu alatt a parázs nem hamvadt el. Ez Isten kegyelme, a téridő Urának gondviselése, megtartó és fenntartó, létrend-fenntartó angyalainak, leginkább Szentlelkének a műve. Soroljam? Mert Isten a Földön és az égben, családi hajónkban és az űrhajókban is megtartotta létrendjét. Létrend-fenntartó szellemi seregei gondoskodtak arról, hogy az emberiség megmentésére tervezett Nóé bárkáját ne lehessen meglékelni, elsüllyeszteni. A létezés és a téridő óceánján, egyre veszedelmesebb kor-cunamis és orkános hullámokon át a szövetség bárkája mégis hajózik. Krisztus zászlaja alatt egyházként.

A Krisztus golgotai keresztjét, a Bárány ártatlan vére kiontása után talán eltüntették, hogy a megváltás és a földi üdvözítés történetének legfájdalmasabb szimbóluma ne maradjon hátra. Azóta azonban minden vasárnap, számos helyszínen és különböző felekezetekben, az élet tengelyeit helyreállító alkalmak során, misék és istentiszteletek keretében megemlékeznek az eseményről: megtörik a kenyeret, amely a keresztáldozatra emlékeztet, és a bor, amely a kiontott vért idézi fel, megtelik a kehelyben.

Micsoda egyedi, s egyben egyetemes, különös spirituális győzelem ez az egykori brutális fizikai gyötrelmet jelentő keresztfa fölött!

És itt a lényeg:

A világ fejedelme által Isten ellen szőtt minden terv meghiúsult az ostya és a kenyér által, míg a kiontott vér életet adó vízzé vált, amely minden nemzedék számára megmarad a világ végéig.

Hirdetjük, hogy ma, vasárnap, elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amelyről így vallunk: et resurrexit tertia die - harmadnapon feltámadott. Ez a nap, a küriaké hémera, az Úr napja, nem csupán egy hétköznapi időpont, hanem az emberiség szellemi és lelki történetének, valamint kultúrának egy meghatározó mérföldköve. Vasárnap a mustármagból kinőtt, az európai, majd világszerte elterjedt keresztyénség kultúrájának vibráló, életet adó középpontja, amely tele van szellemi energiával és lelki megújulással. E napot őrizzük meg emlékezetünkben, lelkünk mélyén, hogy méltó módon helyezhessük el ezt a szent időt a szürke, közömbös mindennapok tengerében, mint a jót és rosszat egyaránt sodró időáramlat ellenhatását. Vasárnap a feltámadás emlékezete legyen számunkra a remény és a megújulás forrása!

Vasárnap a földi kultúrvilág tengelye, az Isten teremtette lét tengelye, hiszen hat napi munkálkodás után maga a Teremtő is megpihent. Neki is kellett az ünnepélmény a munka után, kellett az alkotás fáradalma után a gyönyörködés napja létrehozott világa fölött. Ahogyan az űrhajósok, köztük Kapu Tibor is ámulattal szemlélte az életbolygó fenséges színköpenyét.

Ez az élmény univerzális, mindannyiunké. Ahogyan a hagyományokat ápoló orosz űrhajósok is magukkal viszik kedvenc ikonképeiket az űrkabinba, úgy keresik a kapcsolatot a transzcendenssel. Jó ortodox hívőként, minden vasárnap elmondott imáik során a múló időt és saját lelki világukat szentelik meg a szent képek előtt. Talán az űr végtelenjében még inkább érezhetik azt a mély, csak szláv nyelveken kifejezhető esszenciát: Voszkraszénje – mely szívükben a feltámadás ígéretét hordozza.

Mert így kerek az egész: azon a vasárnapon valóban feltámadott az Úr a bűn, halál, elmúlás átokerejének megtörésére, a megtisztulás, élet, áldás életszentelő, életfenntartó új lelki értékeinek létbe léptetésére, ünneplésére. Hogy az Úr napjaként vasárnap a digitális világban, az űrhajóban és a legkisebb földi otthonban, s az emberszívben is megkapja méltó létértékét.

Ezért minden vasárnap a történelem, az élet és a sors tengelyei találkoznak.

Az idő panteonjában milliónyi pulzáló emlékkép lebeg, ahol a csókok helyett könnyek táncolnak az emlékek árnyékában.

A vasárnapok nem csupán a hét végéjét jelzik, hanem egy különleges időutazásra is invitálnak minket, ahol a dátumok színes kavalkádja bontakozik ki. Az egyes naptári események – legyenek azok hazai vagy nemzetközi – olyan gazdag palettát kínálnak, hogy a július 6-i dátumra kattintva egy igazi időkapu tárul elénk. Minden évben újraélik a történelem nagy pillanatai, a születési és halálozási évfordulók, valamint a kulturális, sport- és gazdasági események, mindezt pedig szent ünnepnapok árnyékában. A Szentháromság vasárnapját követő harmadik Úr napján a múlt és a jelen összefonódik, és egy olyan színes képet fest, ami messze túlmutat a szürke hétköznapokon. Az események özöne szinte ránk zúdul, és ezáltal minden vasárnap különleges élményt kínál, ahol a történelem szelleme még mindig él és hat ránk.

Egyetlen nap tele van végtelen eseményekkel és közösségi emlékekkel, és ha hozzátesszük az egyéni sorsok pillanatait, akkor igazán gazdag tapasztalatokkal bővül a napunk.

Számtalan létrezonancia, vibráló emlékszilánkok az idő örök templomában.

A mai napon a magyar és a nemzetközi naptár egybehangzóan emlékezik meg Husz János cseh előreformátorról, aki a bibliás hitért folytatott harcának áldozataként, 1415. július 6-án máglyán találta halálát a konstanzi zsinaton. Emléke örök figyelmeztetésként szolgál mindenféle ideológiai, egyházi vagy dogmatikai fanatizmus ellen, függetlenül annak indítékaitól. Ma nem csupán Husz János áldozatára emlékezünk, hanem a csók, mint az emberi érintkezés egyik legnemesebb formájának világnapját is ünnepeljük. Ez a nap egyaránt felidézi Júdás árulásának csókját, és az újszövetségi szent csókokat, amelyek a hívők üdvözlésének egyik legpontosabb és legszebb megnyilvánulásai.

Jobbról-balról, ha kell háromszor is, ahogyan Pál hagyta a mai világra: Köszöntsétek egymást szent csókkal! (1Kor 16,20).

Mennyivel kevesebb szenvedés, könnycsepp és jajszó árnyékolná be ezt a csodás kék életbolygót, ha csupán egy kis figyelmet szentelnénk a népek apostolának üzenetének. Legyen hát szívderítő és Krisztus-fénnyel átszőtt a mai vasárnapunk!