Törékeny és örök – ez a művész a gyermeki álmokat ötvözi a fotótörténet legendás remekeivel, egy varázslatos utazásra invitálva minket a képzelet határain túlra.
Eleanor Macnair 2013-ban részt vett egy különleges fotós kocsmakvízen, ahol egy izgalmas kihívás várta: egy híres fotótörténeti művet kellett gyurmából megalkotnia. Ez az élmény inspirálta őt, hogy elindítson egy már több mint egy évtizede tartó projektet, amely során ikonikus fényképeket kelt életre Play-Doh-ból. Macnair újraalkotta például André Kertész híres táncosnőjét, valamint Man Ray "Fekete és fehér" című művét, de nem állt meg itt: William Eggleston, Diane Arbus és Roger Ballen munkáit is feldolgozta gyurmás formában, majd fényképezte le újra. Az eredmény egy különleges és szórakoztató vizuális utazás a fotóművészet világában.
A gyurmaszerűséget, ami furcsa illatával és ragyogó színeivel sokunk számára a gyerekkor fontos esszenciája, egy véletlen felfedezésnek köszönhetjük. A Play-Doh 1956-ban született egy szappangyárban, és eredetileg ablakmosónak tervezték, ám kiderült, hogy a színes, jól formázható anyagot sok iskolában kreatív célokra alkalmazzák. Így jött egy kis remarketing, és megszületett a cuki gyerekjáték, amiből bemutatása óta állítólag több mint 300 millió kiló fogyott.
Eleanor Macnair különleges anyaggal dolgozik, amelyet egyszerű eszközökkel – csipesszel, ollóval és késsel – formáz meg. Az alkotások jellemzően éjszaka készülnek el, mivel a gyurma hajlamos gyorsan kiszáradni. A fotótörténet gyurmareliefjei csupán rövid ideig léteznek, hiszen a műalkotások teljességét csak az alkotó ismeri meg, aki rögzíti őket fényképen, majd darabokra bontja a kompozíciót. Minden szín visszakerül a saját dobozába, hogy később újból hasznosulhasson. Így válik például Man Ray fotója, amelynek háttere élénk narancsszínű, egy Alec Soth gyurmareplikán levél formájában, vagy egy William Eggleston-kép újraalkotásakor hajszálakká.
Bár Macnair 14 éves korában elhagyta a hivatalos művészeti képzést, és az alapötletek nem tőle erednek, mégis ő formálta sajátos, egyedi világukká azokat az alkotásokat, amelyek jelentéstartalmai egymás mellett még hangsúlyosabbá válnak, és kiegészítik egymást. Az eredeti művek gyakran fekete-fehér színvilágúak, így Macnair színválasztása a reliefeken nem csupán esztétikai döntés, hanem mélyebb, szimbolikus jelentéssel bír. Bizonyos részletek a felhasznált anyagok adta lehetőségek miatt változnak, tehát nem egyszerű másolásról van szó, hanem egy kreatív és innovatív folyamatról. Az alkotások kapcsán érdemes elgondolkodnunk a művészet fogalmán is. Nem véletlen, hogy a gyurmafotók hirtelen népszerűséget hoztak Macnair számára: 2013 óta két könyvben, blogján és Instagram-oldalán is bemutatja műveit, 2017-ben pedig a világszerte elismert Magnum Photos ügynökség kérte fel, hogy alapítása 70. évfordulójára újraalkossa néhány ikonikus képét gyurmából.
Az anyag, a formavilág és az élénk színek együttesen a gyermekkori emlékek világát idézik fel, ami új fényt vet a képeken megjelenő, gyakran súlyos tartalmakra. Ezt a művészetet gyermeki ámulattal szemlélhetjük, arra ösztönözve minket, hogy nyitott szemmel tekintsünk a körülöttünk lévő, megszokott vizuális élményekre. Ez pedig visszarepít bennünket a felfedezés varázslatos pillanataiba. Az alkotások párbeszédet folytatnak a művészeti hagyományokkal, miközben a reprodukció határait is átlépik. Macnair munkáit szemlélve érdemes feltennünk a kérdést, hogy mi a másolás és mi az újraalkotás. A szétszedett képek és az újra felhasznált alapanyagok a fényképezés során megörökített pillanatok törékeny voltát is megidézik, ezzel egy új dimenziót adva a művészet élményének.
