Ötödével nőtt a nyugdíjasok körében tapasztalható szegénység mértéke.

Aki már másfél évtizede él a nyugdíj világában, az valószínűleg nehezen tudja fenntartani korábbi életszínvonalát, mivel a kormány valójában befagyasztja a nyugdíjak összegét. Juhász István, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nyugdíjas tagozatának elnöke, ezt a jelenséget a jelenlegi nyugdíjrendszer egyik legnagyobb problémájaként azonosítja. Ezen a háttéren válaszolt arra is, hogy a kormány képviselői gyakran hangsúlyozzák: az inflációval összhangban emelik a nyugdíjakat, ezzel megőrizzék azok reálértékét. A miniszterelnök rendszeresen kommunikál a közösségi médiában az idősebb generációval, ígérve számukra, hogy mindig számíthatnak rá, és hogy a kormány sosem hagyja őket magukra.

A Fidesz hűséges támogatói mellett vajon valóban elhiszi valaki, hogy ez a kormány valóban odafigyel a nyugdíjasokra, és nem hagyja őket cserben?

Ma már nagyon szűk az a tábor, amelynek ebben a kérdésben nincsenek aggályai. A napokban a sajtó gyakran megszólítja az idősebb járókelőket, a bevásárlásból éppen haza induló idős embereket, hogyan jönnek ki a havi ellátmányukból? Mire elegendő az a néhány százalékos emelés, amire a kormánypropaganda olyan gyakran hivatkozik? A válaszok kiábrándítóak. Mindenki arról panaszkodik, hogy az élelmiszerárak drágulása köszönőviszonyban sincs a KSH hivatalosan kimutatott hét százalékos inflációjával. Az utca embere pontosan tisztában van azzal, hogy a nyugdíjasokat magukra hagyják, ettől a kormánytól semmi jóra nem számíthatnak. Persze a választások előtt mindig fontosak lesznek a nyugdíjasok, akkor némi többlet juttatás csurran-cseppen, ígéretekben sincs hiány, de többségük aztán feledésbe is merül.

Mennyire reális elvárás a jelenlegi nyugdíjrendszertől és a kormánytól, hogy az idősebb generációk a nyugdíjas éveik során is fenntarthassák korábbi életszínvonalukat?

Pusztán az inflációt követő nyugdíjemelések erre alkalmatlanok. A szakszervezetnél úgy gondoljuk, hogy a nyugdíjrendszernek fontos feladata volna nemcsak az, hogy éhen ne haljanak az idős emberek, hanem az is, hogy mindenki, aki egy élet munkájával valamilyen pozíciót vagy szintet elért magának a társadalmi ranglétrán, azt meg tudja őrizni élete végéig. Erről keveset beszélnek a kormányoldalon, mert a Fidesz narratívája csak a "nyugdíjak vásárlóerejének" megőrzésére terjed ki. Ez pedig önmagában a legnagyobb becsapás, amit hallhatunk. Az idén is a miniszterelnök mintegy jó hírt jelentette be a 3,2 százalékos emelést, de nem gondolom, hogy ennek minden idős kortársunk örülni is tudott. Azt soha nem teszik hozzá a kormány megszólalói, hogy mikori vásárlóerőről beszélnek? A tavalyiról? A tavaly előttiről? Vagy a még régebbiről? Ha ezen a soron végigmegyünk, eljutunk odáig, hogy ma a nyugdíjasoknak legfeljebb arra van esélyük, hogy azon az életszínvonalon élhessenek, ami a nyugdíjazásuk pillanatában megvolt. Hol van mondjuk a jelenlegi árszínvonal a 15, vagy a még több évvel korábbihoz mérten? Ez azt jelenti, aki másfél évtizede nyugdíjas, aligha tudja tartani a korábbi életszínvonalát, mert a kormány valójában befagyasztja a nyugdíjakat. Mit jelent ez? A nyugdíjasok folyamatosan elszegényednek. Előbb csak relatíve, később ez az abszolút elszegényedéshez vezet.

A jelenlegi kezdő nyugdíjak szintje jelentősen eltér a korábbi időszakokban megállapítottaktól, így egyre inkább szélesedik a különbség a két időszak között...

A jelenlegi nyugdíjrendszer egyik legnagyobb gyengesége abban rejlik, hogy az aktív dolgozók és a nyugdíjasok jövedelmi helyzete között nem csupán egyre nagyobb a különbség, hanem mára egy igazi szakadékká szélesedett. Az elmúlt 15 év során többször is tapasztalhattuk, hogy a bérek jelentősen emelkedtek, míg a nyugdíjak esetében az emelés alig haladta meg a három százalékot. Ezen kívül a nyugdíjemelési rendszer másik komoly problémája, hogy a nyugdíjasok között is hatalmas különbségek alakultak ki: míg az újabb nyugdíjak viszonylag kedvezőek, a régi nyugdíjak sajnos mélyen lemaradtak. Ezen sürgős változtatások szükségesek, de a javulásra csakis egy kormányváltás esetén van esély.

Mi a kiút ebből a csapdából?

A közelmúltban egy 19 pontos javaslatot dolgoztunk ki, amelyben az általunk jónak ítélt megoldásokat foglaltuk össze. Az egyik legfontosabb lépés a nyugdíjak indexálási rendszerének átalakítása lenne, hogy minden idős ember részesülhessen a gazdasági növekedés előnyeiből. A megoldás egy vegyes indexálási modell bevezetését jelentené, ahol az egyik tényező az éves infláció, míg a másik a kiáramló bérek 50%-át figyelembe venné. Kezdetben a 25:75 arányt alkalmazhatnánk, amely később fokozatosan emelhető 30:70-re és így tovább.

A nyugdíjas parlament mindenkit egyformán érintő átlagos nyugdíj-kiegészítésről beszél például a 13. havi nyugdíj esetében is. Támogatják ezt?

Ez a megközelítés éles ellentétben áll azzal a hagyománnyal, amely szerint azok, akik életük során többet járultak hozzá a nyugdíjkasszához, idős korukban is arányosan nagyobb ellátásra számíthatnak. Ha egy ilyen nivellálás valósulna meg, az a következményeként végső soron a korábban magasabb nyugdíjat kapók fokozatos leszorításához vezetne, megfosztva őket a korábbi életszínvonaluk megőrzésének lehetőségétől. Véleményünk szerint ennek a gondolatnak még a papíron is el kellene tűnnie! Nem vagyunk hajlandóak elfogadni az egyenlősdik elvét, hiszen ez számos szempontból igazságtalan. Az elsődleges következmény az lenne, hogy az érintettek érdeke az lenne, hogy minél kevesebb járulékot fizessenek, ami végső soron a nyugdíjak kifizetésének forrását is veszélyeztetné. Elfogadom, hogy minden embernek megvan a maga értéke, de az egyéni érdekek figyelmen kívül hagyása zsákutcába vezet, amit a történelem már sokszor megmutatott. Ez a javaslat sokféleképpen megjelenhet, de a differenciált nyugdíjemelés eltérítené a rendszert az alapvető biztosítási elvektől.

A járulékplafon eltávolítása jelentős különbségeket teremtett a magas és alacsony nyugdíjak között. Felvetődik a kérdés: van-e lehetőség ennek a folyamatnak a visszafordítására?

Valóban, ez lehet az oka annak, hogy manapság akár többmilliós havi nyugdíjak is léteznek. Úgy véljük, hogy sürgősen érdemes lenne ezen a helyzeten változtatni, még akkor is, ha ez a költségvetési bevételek csökkenésével járna. Egy társadalombiztosítási nyugdíjrendszer nem lehet az a keret, amely milliós nyugdíjak kifizetését fenntartja, hiszen ez hosszú távon a nyugdíjak kifizethetőségét is komolyan veszélyezteti. Egy másik aggály, ha a nyugdíjemelés rendszerét eltérítjük a százalékos alapú emelésektől. Egyrészt ez a biztosítási elvet sértené, másrészt igazságtalan lenne, ha a nyugdíjasok felétől elvennénk valamennyit, hogy azt másoknak adjuk. Gondoljunk csak bele: van, akinek a jövedelme jelenleg éppen a szegénységi küszöb felett van, és még képes megélni a nyugdíjából. De ha később nem kapja meg azt a neki járó százalékot, vagy annak csak egy részét, mert a többit a kisebb nyugdíjakra költik, akkor ő is hamarosan a szegénységi küszöb alá süllyedhet. Ez pedig nem lehet a célunk. Ezzel csak tovább növelnénk a nyugdíjas szegénységet, amely az elmúlt 14 évben már amúgy is ötszörösére emelkedett. További számos ember gyors elszegényedését idéznénk elő, ami elfogadhatatlan.