Ha a férjedet megölték, tanuld meg a traktor vezetését, és légy önálló - riport a koszovói albán nők életéről.
Lengyelország, Románia és Bulgária már sikeresen megállapodott a Norvég Alappal, míg Magyarországon jelenleg csupán a civil szervezetek részesülnek támogatásban.
Autómosók, márvány- és építkezési lerakatok, valamint konzervgyárak sorakoznak Nyugat-Koszovó autópályája mentén, különösen a Krushë e Madhe nevű falun áthaladva. Itt, ahol 26 éve véget ért a háború, a táj már nem csak a múlt fájdalmát idézi, hanem a jövő reményeit is. A konzervgyárban a Balkán népszerű csemegéje, a fűszeres paprikakrém, azaz az ajvár készül, amely a helyi közösség számára nem csupán üzleti lehetőség, hanem egyfajta kulturális örökség is. Az ajvár iránti kereslet folyamatos, de a helyiek jól tudják, hogy a múlt sötét árnyai itt sosem tűnnek el teljesen. A falut sokan az özvegyasszonyok falujaként ismerik, hiszen a háromezer fős lakosságból számos nő él itt, akinek férje a koszovói háború áldozata lett. Ez a hely nem csupán a gazdasági élet újraéledését jelenti, hanem egy közösség küzdelmét és kitartását is a nehéz idők árnyékában.
Ha az ember nem csak madártávlatból szemléli a környezetét, hanem közelebb merészkedik, azonnal észreveheti a helyieket sújtó mély veszteségeket. A konzervgyár szomszédságában fekete ruhás nők állnak csoportban, és beszélgetésük során arra utalnak, hogy nem csupán itt, hanem a környező falvakban is sokan gyászolnak évtizedek óta. 1998 februárja és 2000 decembere között több mint 13 000 ember veszett el vagy halt meg a háború következtében, amikor a szerbek és a koszovói albánok közötti etnikai feszültségek a délszláv háborúk végső szakaszában kiéleződtek. Az áldozatok túlnyomó része, több mint tízezer halott, koszovói albán, a Koszovói Humanitárius Jogi Központ jelentése szerint.
Az itt élő nők elvesztették férjeiket, fiaikat, és nagyon sokan közülük nemi erőszak áldozatává váltak. "Annyi mindenen mentünk keresztül, és itt maradtam hét árvával" - emlékezik Meradije Ramadani, akinek otthona is megsemmisült a harcokban, és hónapokig Albániában élt, menekültként. Huszonöt éve tért haza Koszovóba, azt mondja, már semmi sem olyan, mint a háború előtt.
