Nyárádmenti fiatalok a TehetségPaletta Fesztivál színpadán!

A TehetségPaletta Program célja, hogy erősítse a Kárpát-medence amatőr művészeti közösségeit, és támogassa a tehetséges fiatal alkotókat, akik új színt vihetnek a kulturális életbe. Ennek a szellemében zajlott le a múlt hét végén Kecskeméten a TehetségPaletta Fesztivál, ahol Maros megyei együttesek is bemutatkoztak, gazdagítva ezzel a rendezvény sokszínűségét.

A TehetségPaletta Program célja, hogy erősítse a Kárpát-medencében működő amatőr művészeti közösségeket, és támogassa azok szakmai fejlődését, valamint az utánpótlás megszervezését. E kezdeményezés keretében mentorálás, bemutatkozási lehetőségek és szakmai segítség áll rendelkezésre a különböző művészeti ágazatok képviselői számára. Az anyaországban vármegyei szinten, míg a határokon túli területeken regionális események zajlottak, ahol a tehetséges előadók, egyéni vagy csoportos produkciók részt vehettek a múlt hét végén megrendezett záró összművészeti fesztiválon. A felkészülés során a résztvevők szakmai mentorálásban részesültek, valamint műhelymunkákon és táborokban gyarapíthatták tudásukat. A fesztiválnak a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, valamint az Otthon Mozi szolgált helyszínéül, ahol két napon át több mint kétszáz egyéni és közösségi alkotó mutatkozott be a Kárpát-medence minden szegletéből. A programban színjátszás, bábjáték, kórusok, népdalkörök, fúvószenekarok, modern tánc szerepelt, emellett pedig vers- és prózamondás, valamint irodalmi kávéház keretein belül esszé- és novellaírás is zajlott. A színpadi előadások mellett kiállítások, filmbemutatók, zene és tánc színesítette a fesztivál gazdag programját.

Maros megyét a nyárádremetei Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskola diákjaiból álló Gyöngyszemek énekegyüttes és a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola jelenlegi és volt tanulóiból összeállt Harmónia ifjúsági kórus képviselte Kecskeméten. Mindkét csoport a június végi marosvásárhelyi bemutatkozás után kapta meg a lehetőséget. A Gyöngyszemek énekegyüttes Bartók Béla 1914-ben a Felső-Nyárádmentén gyűjtött népdalaiból állított össze egy varázslatos csokrot Édes hazám címmel, míg a Harmónia kórus a Viva la musica! című műsorral lépett fel a kórusok kategóriájában. Érdekesség, hogy ezúttal nem volt hivatalos értékelés, mivel az már a nyári területi előválogatón megtörtént. A nyárádremetei diákegyüttest így méltatták: "Ritkán tapasztalható, hogy ilyen összeszedett, dinamikus és professzionális előadást lássunk gyerekektől." A csapatot a múlt hét végén Fodor Flóra felkészítő pedagógus és Kakucs Blanka szülő kísérte el. Fodor Flóra a Népújságnak elmondta, hogy rövid ottlétük alatt sok szép közösségi élménnyel gazdagodtak, és Kecskemét történelmi és kulturális látnivalói mellett jutott idő a pihenésre és a vásárlásra is.

A nyárádszeredai Ferencz Örs Csaba zenetanár, aki jelenleg 25 diákot és 3 korábbi "deákos" tanulót készít fel, úgy véli, hogy "a sikeres éneklés mellett a diákjaink rengeteg élménnyel gazdagodtak." Az összművészeti fesztivál során a csapatot Dániel Eszter iskolaigazgató és Bocskay Eszter Gizella pedagógus is elkísérte. Hazatérve az iskola közösségi oldalán kifejezték hálájukat a felkészítő tanárnak, a támogató személyeknek, és legfőképp a diákoknak a felemelő, szívből jövő és kivételes produkcióért. "Előadásuk magas színvonala, művészi kifejezőereje és lelkesedése nagyszerű példája a közös munka, a kitartás és az alkotás örömének" - olvasható a köszönetnyilvánításban.

A TehetségPaletta Program az anyaországi Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.

Related posts